A Belső utazás módszere Brandon Bays saját mély belső tapasztalatából született. Egy olyan folyamatból, amelyben ő maga is szembenézett azzal, hogy a testünk, az érzéseink és a belső világunk sokkal szorosabban kapcsolódik egymáshoz, mint ahogy azt a mindennapokban gondolnánk.
A módszer alapgondolata számomra az, hogy sokszor nemcsak az események hatnak ránk, hanem azok az érzések, amelyeket akkor nem tudtunk megélni, kimondani vagy elengedni.
Van, amikor egy régi fájdalom, félelem, harag, csalódás vagy kimondatlan mondat nem tűnik el nyomtalanul. Belül tovább dolgozhat bennünk, és később visszatérhet feszültségként, ismétlődő mintaként, kapcsolati nehézségként, döntési bizonytalanságként vagy akár testi jelzések formájában is.
A Belső utazás abban segít, hogy biztonságos, megtartó térben közelebb kerüljünk ezekhez a belső lenyomatokhoz.
Nem erőből, nem sietve, nem úgy, hogy jól kell valamit csinálni,
hanem figyelemmel, kérdésekkel, jelenléttel és megengedéssel.
A folyamat során lehetőség nyílhat arra, hogy ráláss arra, mi akadályoz érzelmileg, mi tart vissza, milyen régi minta ismétlődik benned, és mi az, ami már készen áll arra, hogy könnyebbé váljon.
Számomra a Belső utazás egyik legfontosabb része a megbocsátás.
De nem abban az értelemben, hogy fel kell menteni bárkit, vagy el kell fogadni azt, ami fájt.
A megbocsátás itt arról szól, hogy visszaveszed magadhoz az erődet, már nem kell tovább hordoznod azt, ami régen történt és már nem kell tovább hordoznod azt, ami régen történt
A Belső utazás nem kívülről ad kész válaszokat.
Abban, hogy megtaláld a saját belső válaszaidat.
A mélyebb tudás már ott van bennünk, csak idő, csend, biztonság és figyelem kell ahhoz, hogy meghalljuk.
A Belső utazás számomra nemcsak egy módszer, amit megtanultam.
Ez egy olyan út volt, amelyen én magam is végigmentem.
A Belső utazás kísérő képzést másfél év alatt végeztem el. Ez idő alatt nemcsak tanultam, hanem folyamatosan dolgoztam önmagamon is. Újra és újra belenéztem azokba az érzésekbe, mintákba, történetekbe, amelyek bennem is ott voltak, és amelyek korábban talán észrevétlenül irányítottak.
Ez a folyamat mély önismeretet adott nekem.
Ma úgy érzem, hogy a Belső utazás számomra egy hazavezető út.
Vissza önmagamhoz.
Ahhoz a tisztább, őszintébb belső térhez, ahol már nem kell szerepeket tartani, megfelelni vagy elnyomni azt, ami bennem van.
Ez az út abban segített, hogy egyre tisztábban önmagam lehessek.
Ezt a megtartó, biztonságos, szeretetteljes teret szeretném mások számára is megnyitni.
Ha te is érzed, hogy van benned valami, ami figyelmet kér, ha szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz, ha szeretnél ránézni arra, ami visszatér, fáj vagy már régóta oldódni szeretne, akkor szeretettel kísérlek ezen az úton.
Nem helyetted megyek végig rajta, hanem melletted vagyok, figyelemmel, jelenléttel, elfogadással, a saját tempódban, a saját belső utadon.
A Sokan úgy érkeznek hozzám, hogy „tudják, mit kellene elengedni”, mégsem történik valódi változás belül.
Mások azt érzik, hogy egy régi történet újra és újra lejátszódik bennük és ez elveszi az energiát, megnehezíti a mindennapokat, a kapcsolatokat, a döntéseket vagy az önmagukhoz való kapcsolódást.
A Belső utazás nem egy gyors technika, és nem is tanácsadás, ahol valaki kívülről megmondja, mit kellene tenned.
Ez egy mélyebb önismereti folyamat, amelyben biztonságos, elfogadó térben kapcsolódhatsz ahhoz, ami benned van.
A Nem mindig tudjuk pontosan megfogalmazni, mi történik bennünk. Csak azt vesszük észre, hogy vannak helyzetek, ahol valami bekapcsol.
Utána jön a félelem, a frusztráció, a düh, a féltékenység, a szégyen, a bezárkózás.
Sokszor nem maga az érzés a probléma.
Az érzés gyakran jelzés.
Jelzés arról, hogy van benned egy pont, amely még nem kapott figyelmet, megértést, biztonságot vagy elfogadást.

A félelem sokszor akkor jelenik meg, amikor egy helyzet emlékeztet valamire, amit a tested vagy a belső világod már ismer. Lehet, hogy kívülről nem tűnik nagy dolognak, belül mégis megfeszülés indul.

A frusztráció gyakran azt mutatja, hogy nem felszíni megoldásra van szükség, hanem mélyebb kapcsolódásra ahhoz, ami újra és újra ugyanoda visz vissza.

A düh sokszor nem csak a jelenről szól. Lehet, hogy egy régi határátlépéshez kapcsolódik, ahol akkor nem volt erőd, lehetőséged vagy tered megvédeni magad.

A féltékenység mögött gyakran nem rosszaság vagy gyengeség van, hanem egy érzékeny belső pont, amely figyelmet kér.

Az érzelmek nem ellenségek, hanem kapuk.
Olyan belső jelzések, amelyek azt mutatják, hogy valahol van egy pont, ami még nem kapott valódi figyelmet.
Ezért történhet meg, hogy ugyanazok a helyzetek újra és újra „megnyomnak egy gombot”, és te nemcsak azt érzed, ami a jelenben történik, hanem valami régebbit is.
A Belső utazásban nem azt keressük, hogy ki a hibás és nem azt, hogyan „kellene” viselkedned, hanem azt, hogy
Mi van a reakció mögött?
Mi az, ami benned beakadt?
Mi az, ami most készen áll arra, hogy figyelmet kapjon?
Mi válhatna könnyebbé, ha nem harcolnál az érzéseiddel, hanem meghallanád, mit üzennek?
Biztonságos, ítélkezésmentes térben kísérlek, ahol nem kell „jól csinálni” semmit.
Támogatlak abban, hogy ne csak a fejedből próbáld megoldani a helyzetet, hanem finoman kapcsolódj a belső élményedhez.
Segítek teret adni annak, amit érzel, hogy az ne beragadjon, hanem megmozdulhasson benned.
Kérdésekkel, jelenléttel és megtartó figyelemmel kísérlek, hogy új nézőpontok nyílhassanak.
A folyamat végén abban is támogatlak, hogy hogyan hozd vissza a mindennapokba azt, amit felismertél.
A megbocsátásról sokan azt gondolják, hogy „fel kell menteni” a másikat.
Én ezt másképp látom.
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elnézed, ami történt. Nem azt jelenti, hogy újra közel engedsz valakit. Nem azt jelenti, hogy bárki bántó viselkedését elfogadod.
Sokkal inkább azt jelenti, hogy visszaveszed magadhoz az erődet és nem kell tovább cipelni azt, ami már nem szolgál.
A Belső utazás folyamatában a megbocsátás nem erőltetett döntés, hanem egy belső lehetőség, amely akkor jelenhet meg, amikor eljön az ideje.
újra és újra visszatérő érzelmi történetek pörögnek benned,
elakadtál egy élethelyzetben, kapcsolatban, döntésben vagy önértékelési kérdésben,
nehezen engedsz el egy múltbéli eseményt, sérelmet vagy veszteséget,
sok benned a feszültség, és szeretnél belső könnyedséget,
gyakran érzed, hogy fejben már érted, de belül még nem lett könnyebb,
szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz,
szeretnéd tisztábban látni, mi lehet a következő kíméletes lépés,
vágysz egy csendes, biztonságos térre, ahol végre magadra figyelhetsz.

Lehet, hogy sok érzés mozdul meg. Lehet, hogy nagy csendet tapasztalsz. Mindkettő rendben van.
Nem kell mindent megértened fejben. A folyamat sokszor nem magyarázatot ad, hanem belső kapcsolódást, rálátást vagy megkönnyebbülést.
A cél nem az, hogy újra traumatizáld magad, hanem hogy biztonságos, megtartó térben haladj – a saját tempódban.

Vannak helyek, ahová nemcsak megérkezünk, hanem egy kicsit meg is könnyebbülünk.
Csévharaszton, ahol fogadlak, ilyen számomra.
A kert természetes szépsége, a víz közelsége, a fák nyugalma mind azt támogatják, hogy kiszakadj a mindennapi rohanásból.
Ez a környezet finoman segíti azt, amiért érkezel:
a lelassulást, az elcsendesedést, a testi-lelki figyelmet és a belső kapcsolódást.
Ez a tér számomra a folyamat része.
Nem kell sietned, megfelelned, nem kell erősnek mutatnod magad.
Egyszerűen csak megérkezhetsz.
A kérdések nem azért vannak, hogy azonnal tökéletes választ adj rájuk.
Azért vannak, mert megnyithatnak egy belső teret, ahol valami új is megmutatkozhat.


Fontos tudnivaló
A Belső utazás önismereti és érzelmi jóllétet támogató folyamat. Nem helyettesít orvosi, pszichológiai vagy pszichiátriai ellátást, diagnózist vagy terápiát.
Ha komoly testi vagy lelki tüneteid vannak, kérlek, fordulj megfelelő szakemberhez.
Szeretettel várlak Csévharaszton, egy csendes, természetközeli térben, ahol távolabb kerülhetsz a mindennapi zajtól, és figyelmet adhatsz annak, ami benned most megmutatkozni szeretne.
Nem kell előre tudnod a választ.
Elég, ha érzed, hogy eljött az ideje a megérkezésnek.
Telefon: +36 30 924 3993
E-mail: [email protected]
Helyszínek: 2200 Monor • 2212 Csévharaszt
személyesen és online
Copyrights 2026 | VISSZHANG STÚDIÓ | Adatvédelmi tájékoztató